HUEN
Nemzetközi Ásványfesztivál Miskolcon
2015.02.28. 19:23:47

A Miskolci Egyetem rendezvényein nem csak a fiatal, hallgatói korosztály számára szerveznek programokat, hanem szinte minden generáció jól érezheti magát néhány rendezvényen.

 

Az egyetem fő épülete ad helyet a március elején rendezendő Nemzetközi Ásványfesztiválnak. 7-én, szombaton kezdődik a kétnapos kiállítás. Túlzás nélkül tekinthetjük Közép-Európa egyik legnagyobb, ilyen jellegű börzéjének.

 

Idén harminckettedik alkalommal nyitja meg kapuit az egyetemvárosnak ez a  fontos eseménye.

 

Az első napon, délelőtt 10 órakor kezdhetik meg a látogatók a sok színes ásvány megtekintését, és 19 órakor zárulnak a kapuk. Akik kedvelik ezen ritkaságok látványos világát, azok minden alkalommal páratlan élménnyel gazdagodhatnak.

 

Vasárnap egy órával korábban lesz a kezdés, de már 16 órakor véget ér a Fesztivál.

 

Az elmúlt évek azt mutatták, hogy minden alkalommal közel száz kiállító működött közre és a látogatók száma három és ötezer fő között mozgott.

 

A felnőtt belépőjegyek ára idén 500 Ft lesz, míg a diák és nyugdíjas jegyekért 300 Ft-ot kell majd fizetni és ezek a biléták egyszeri belépésre jogosítanak.