HUEN
Motoros találkozó Miskolcon.
2016.06.27. 23:19:35

Ezen a nyáron, Miskolcon tizenegyedik alkalommal rendezik meg a motorosok találkozóját, Szittya elnevezéssel. A helyszínt az ismert Csanyik-Völgy biztosítja. A két napos program július 8-án, pénteken kezdődik.

 

Délelőtt 10 órakor láthatják a vendégek a régi és új motorok kiállítását, mely szombat délutánig folyamatosan megtekinthető. 17 órától két óránként lépnek fel a zenekarok, köztük a Mérföldkő, Zorall és az AB/CD együttese.

 

Éjjel egy órától amatőr fellépőké lesz a színpad.

 

Szombaton szintén tíz órától kezdődnek az események. Különböző vetélkedők, sör-virsli verseny, motorblokk dobó és lassulási verseny szerepel a programban, közel öt órán át, majd motoros felvonulás következik.

 

16 órától a Lost Heaven, két órával később pedig a Historica csapata lép fel. Este nyolc órától az Aurora, tíztől pedig az Ossian előadásán tapsolhat a közönség. Éjfél után, egy órai kezdettel az ED Fhilips zárja a találkozót.