HUEN
Nemzeti Lovas Színház Miskolcon.
2017.06.28. 11:27:52

A Diósgyőri-vár Miskolcon sűrűn látogatott hely a távolabbról érkező vendégek részéről is. Mellette a Lovagi Tornák Tere több népszerű előadásnak adott helyet az elmúlt időszakban.

 

Ez alkalommal egy jól ismert rockopera, az „István, a király" című zenei alkotás kerül bemutatásra. A zeneszerző Szörényi Levente, szövegét pedig Bródy János írta. A lovak, stílszerűen a darab szereplői lesznek. Pintér Tibor rendezőként és lovas szereplőként egyaránt kiveszi részét a munkából.

 

Az első előadás július 6-án, csütörtökön este hét órakor lesz, esőnap esetén pedig 10-én estére halasszák a műsort. A második bemutató 7-én, pénteken kerül a közönség elé, esőnap esetén pedig szintén négy napos csúszással kell számolnia a közönségnek.

 

A rockopera tartalmát szinte mindenki jól ismeri. István Király történetét nagy sikerre vitték a szerzők.

 

Pintér Tibor rendezőként, producerként és színművészként egyaránt jól ismert a magyar közönség előtt. Elsősorban színházi szerepeivel tűnt ki az elmúlt évek folyamán. 2011-ben a Pepita Különdíjat kapta meg elismerésként eddigi munkájáért.

 

Az előadásra belépőjegyeket a kiépített lelátóra 5.000 Forintos áron lehet váltani, míg a mobil lelátókra 4.000 Forintba kerülnek a belépők.

 

A megadott információk tájékoztató jellegűek. Pontos és biztos információk a szervezőknél érhetők el.