HUEN
Cipő emlékkoncert Miskolcon.
2021.06.24. 12:39:09

Miskolc városában a járvány enyhülése után kezd visszaállni a kulturális és zenei élet a megszokott kerékvágásba.

 

Június 26-án, szombaton a Republic együttes volt frontemberére, a fiatalon elhunyt Cipőre emlékeznek a zenekedvelők. Mindenki csak ezen a becenéven ismerte és emlegette őt, zenei pályafutásának évei alatt.

 

Koncerttel szeretnének emlékezni az előadóművészre a Gárdonyi Géza Művelődési Központ parkjában 20 óra 30 perces kezdettel. A kapunyitás előtte egy órával történik meg.

 

Koncertet ad a Kék és Narancssárga Produkció a Republic együttes zenéjének felidézésével.

 

Az est vendége Szabó Bundás András, aki régen a zenekar hegedűse volt.

 

A rendezvény védnöke Tóth Zoltán, aki szintén ebben a zenekarban játszott 1990-től 2003-ig alapító tagként.

 

Sokan emlékszünk a Rebublic dalokra, kiemelve csak egyet a „Szállj el kismadár" című slágert, de több kellemes hangzású dalt is fel tudnánk kapásból idézni.

 

Szinte biztosra vehető a siker és a jó szórakozás. Azok, akik ezt a programot választották erre a nyári hétvégére, minden bizonnyal nem fognak csalódni.

 

Természetesen csak védettségi igazolvánnyal látogatható az esemény, ahogyan ezt már sajnos megszokhattuk az elmúlt időszak folyamán.

 

A megadott információk tájékoztató jellegűek, értük felelősséget nem vállalunk. Pontos és biztos információk a szervezőknél érhetők el.