HUEN
Lart pour Lart Miskolcon
2012.12.14

Miskolcon, ahogy azt már megszokhatták, több kulturális és szórakoztató műsor áll a közönség rendelkezésére. A bő választék keretein belül, ezúttal egy nagyon kedvelt színtársulat előadása kerülhet a figyelem középpontjába.

 

Országos turnéjuk egyik állomásaként Miskolcon lép fel a Lart pour Lart társulat, December 14-én 19 órai kezdettel. Helyszín, az Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központ Művelődési Háza Diósgyőrben az Árpád utca 4 szám alatt. Jegyek, December 7-ig 2.400.-ezután 2.900.-Ft-os áron válthatók.

 

Előadásuk beharangozó szlogenje: Piroska és a farkas.

 

Szinte mindannyian emlékszünk a humor egyszerű műfajának képviselőire. Műsoruk alapfelépítését a szóhasonlatok boszorkányos technikájának váltogatása alkotja. Könnyen megérthető és nagyot csattanó poénok, vicces megnyilvánulások tömegének megalkotói és kiváló előadói ők. Személy szerint: Laár András, Dolák Sally Róbert, Pethő Th Zsolt és Szászi Móni.

 

Az alapító tagok között még Galla Miklós is szerepelt. A későbbi évek folyamán azonban az ő útja különvált a társulattól.

 

Az előadóest palettáján szerepelnek régebbi, nagy sikerrel előadott műsorszámok, ennek egyik alkotóeleme a Besenyő család mindennapi élete. Ezen felül, új produkciókkal is előrukkolnak természetesen a nagy nevettetők.

 

A hétköznapi gondok és munka után mindenkinek szüksége van egy kis önfeledt nevetésre. Erről gondoskodnak ezúttal a Lart Pour Lart társulat művészei.