HUEN
Jameson CineFest Filmfesztivál 2014
2014.09.10. 12:00:53

Miskolc városának nemzetközi hírű eseménye a Jameson CineFest néven ismert Filmfesztivál, melynek különlegessége, hogy itt főként első rendezős filmek versenyeznek a fődíjért.

 

Szeptember 12.-én kezdődik a közel tíznapos művészeti program. Csaknem száz filmet vetítenek le ez alatt az idő alatt. A Művészetek Házában filmtörténeti blokk is várja az érdeklődőket.

 

A filmek megtekintésén kívül, több neves előadó műsora is szerepel a programok között.

 

Szeptember 18.-án, öt órai táncdalfesztivál címmel, Csepregi Éva énekel. Fél héttől a Magashegyi Underground lép fel, 22 óra 30 perckor pedig a Halott Pénz társulata zárja a napot.

 

Másnap, pénteken, Zalatnay Sarolta ad koncertet a Reflex társulatának közreműködésével. Este hét órától az Intim Torna Illegál adja elő műsorát, majd 22 óra 30 perckor a Saverne fejezi be a napi programot.

 

Szeptember 20-án, szombaton délután az ötórai táncdalfesztivál keretein belül Soltész Rezsőt üdvözölhetik a Színpadon. Este fél kilenckor pedig a Kerekes Band népszerű együttesének előadásán szórakozhat a közönség.

 

Vasárnap, a zárónapon már 13 óra 30 perckor elkezdődik a zenei program. Elsőként a Vaultage lép fel, majd ezt követően a Bíborszél előadását láthatják a vendégek. 17 órai kezdettel Korda György és Balázs Klári énekel.

 

Nem elhanyagolható körülmény, hogy mindez nem kerül pénzbe, díjmentesen megtekinthető valamennyi előadás, a filmeket is beleértve.